Egy lakás attól még nem válik okosotthonná, hogy van benne Wi-Fi-s izzó, alkalmazásból irányítható klíma, robotporszívó és néhány okoskonnektor. A valódi otthonautomatizálás ott kezdődik, amikor ezek a rendszerek képesek egymás állapotát figyelembe venni, közös szabályok alapján működni, és számos helyzetben emberi beavatkozás nélkül reagálni.

Az okoseszközök ma már szinte észrevétlenül költöznek be az otthonainkba.

A televízió csatlakozik az internethez. A klímának saját alkalmazása van. A robotporszívó térképet készít a lakásról. Az elektromos redőnyt távirányító mozgatja. A kamerát telefonról nézhetjük, az okosizzó pedig akár hangutasításra is felkapcsolható.

Ha ezekből elég sok van egy lakásban, könnyű azt mondani rá, hogy okosotthon.

Műszakilag azonban jelentős különbség van egy okoseszközökkel felszerelt lakás és egy integrált okosotthon-rendszer között.

Az előbbiben sok önálló eszköz működik.

Az utóbbiban maga az épület kezd rendszerként viselkedni.

Távirányítás még nem automatizálás

Az első fontos különbség a távoli vezérlés és az automatizálás között van.

Ha egy hagyományos villanykapcsoló helyett megnyitunk egy alkalmazást, kiválasztjuk a nappalit, megkeressük a megfelelő lámpát, majd megnyomjuk a kikapcsolás gombot, technikailag valóban okoseszközt használunk.

De továbbra is mi végezzük el ugyanazt a műveletet.

Csak a kapcsoló költözött át a falról a telefon kijelzőjére.

Az automatizálás ezzel szemben azt jelenti, hogy a rendszer felismeri a helyzetet, és meghatározott szabályok alapján maga végzi el a szükséges műveletet.

Ha például mindenki elhagyta a házat:

lekapcsolhatja a feleslegesen égő világítást,

takarékosabb üzemmódra állíthatja a fűtést vagy hűtést,

ellenőrizheti az ajtók és ablakok állapotát,

lezárhatja az árnyékolókat,

és aktiválhatja a biztonsági funkciókat.

A felhasználónak ehhez ideális esetben semmilyen alkalmazást nem kell megnyitnia.

Ez az egyik legegyszerűbb teszt arra, hogy valódi automatizálásról vagy elsősorban távirányítható kütyükről beszélünk.

1. A különböző eszközök képesek egymással kommunikálni

Egy átlagos otthonban könnyen találhatunk egymás mellett több különböző gyártó termékeit.

Lehet Samsung televízió, Daikin klíma, Somfy árnyékoló, Philips Hue világítás, más gyártótól származó termosztát, riasztó, kamera és robotporszívó.

Ha mindegyik kizárólag a saját alkalmazásában működik, akkor a tulajdonosnak kell közvetítőként viselkednie közöttük.

Látja, hogy nyitva van az ablak, ezért lekapcsolja a klímát.

Észreveszi, hogy erősen süt a nap, ezért lehúzza a redőnyt.

Elindul otthonról, ezért külön-külön ellenőrzi a világítást, fűtést és riasztót.

Egy integrált okosotthonban ugyanezek az információk közös automatizálási logikába kerülhetnek.

Az ablak nyitása például esemény lehet a fűtési rendszer számára.

A napsütés és a helyiség hőmérséklete befolyásolhatja az árnyékolást.

A riasztó élesítése jelezheti, hogy a ház üres, ezért a világításnak és a fűtésnek is más állapotba kell kerülnie.

A rendszer értékét tehát nem önmagában az adja, hogy hány eszközt képes vezérelni, hanem az, hogy ezek között képes-e kapcsolatot teremteni.

Az OOTT például Home Assistant-alapú központi rendszert használ, és saját tájékoztatása szerint Wi-Fi-, Zigbee-, Z-Wave- és más eszközök mellett többféle fűtési, hűtési, árnyékoló-, kapu- és biztonsági rendszert is képes közös vezérlésbe integrálni.

Ez az integrációs megközelítés fontosabb tulajdonság lehet, mint az, hogy maga a központ milyen márkájú.

2. A rendszer eseményekre reagál, nem csak parancsokat hajt végre

Egy okoseszköz általában parancsot kap.

Kapcsold fel.

Állítsd 22 fokra.

Engedd le a redőnyt.

Nyisd ki a kaput.

Egy automatizálási rendszer ezzel szemben eseményeket értelmez.

Például:

Ha a nappali hőmérséklete 26 fok fölé emelkedik, és erős a napsütés, és senki nem használja a teraszajtót, akkor engedje le a déli árnyékolót.

Vagy:

Ha kinyílik az ablak, akkor az adott helyiségben szüneteljen a fűtés vagy hűtés.

Vagy:

Ha éjszaka mozgás van a folyosón, akkor ne teljes fényerővel kapcsoljon fel a világítás, hanem csak annyira, hogy biztonságosan lehessen közlekedni.

Ettől lesz egy rendszer valóban alkalmazkodó.

Nem egyszerűen végrehajtja a felhasználó utasításait, hanem előre meghatározott logika szerint értelmezi az otthon állapotát.

A jó automatizálásnak nem kell látványosnak lennie

Sőt, sok esetben éppen az a jó automatizálás, amelyet néhány hét után már észre sem veszünk.

Nem látványos technológiai bemutató.

Egyszerűen mindig megfelelő a hőmérséklet.

Nem hűtünk nyitott ablak mellett.

A kültéri világítás akkor működik, amikor szükség van rá.

Távozáskor nem kell körbejárni a házat.

Éjszaka nem kell teljes fényárban végigmenni a folyosón.

Egy okosotthon minőségét ezért nem feltétlenül az mutatja meg, hány látványos automatizmust lehet bemutatni a vendégeknek.

Sokkal inkább az, hogy mennyi apró, ismétlődő döntést vesz le a lakók válláról.

3. Több információból hoz döntést

A következő szint az, amikor az automatizálás nem egyetlen szenzor értékére reagál.

Vegyük az árnyékolást.

Egy egyszerű időzítés szerint a redőny minden este 20 órakor leereszkedik.

Ez már automatizmus.

De nem különösebben intelligens.

Nyáron 20 órakor még világos lehet, télen pedig már órákkal korábban besötétedik.

Egy fejlettebb rendszer figyelembe veheti:

a napnyugtát,

a napsütés intenzitását,

a külső hőmérsékletet,

a beltéri hőmérsékletet,

az évszakot,

a helyiség használatát,

és akár azt is, hogy otthon tartózkodik-e valaki.

Ugyanez igaz a fűtésre.

Nem feltétlenül elegendő az, hogy a termosztát 22 fokot tartson.

A rendszer figyelembe veheti, melyik helyiségről van szó, milyen napszak van, használja-e valaki a szobát, nyitva van-e az ablak, és milyen állapotban van az egész ház.

A több adat alapján működő automatizálás közelebb áll ahhoz, amit intuitívan „okos” működésnek nevezünk.

4. Nem omlik össze attól, hogy nincs internet

Az egyik legfontosabb különbség az okoseszköz és az épületautomatizálás között az, hogy hol történik a vezérlés.

Sok fogyasztói IoT-eszköz működésében fontos szerepe van a gyártó felhőszolgáltatásának.

Ez önmagában nem probléma.

A távoli hozzáféréshez, hangasszisztensekhez vagy bizonyos online szolgáltatásokhoz természetesen internetkapcsolatra van szükség.

Más kérdés azonban, hogy az épület alapvető funkciói is ettől függnek-e.

Egy otthonnál érdemes külön megkérdezni:

Internet nélkül fel lehet-e kapcsolni a világítást?

Működik-e a termosztát?

Lefutnak-e a fűtési automatizmusok?

Mozgatható-e a redőny?

Működik-e a hagyományos falikapcsoló?

Egy komolyabb rendszer egyik fontos jellemzője lehet, hogy az alapvető automatizmusok helyben működnek.

Az OOTT ingatlanfejlesztői megoldásánál például a cég kifejezetten azt kommunikálja, hogy a fűtés-hűtés, árnyékolás, világítás, kapuvezérlés és több más alapfunkció lokálisan működhet, miközben a hagyományos kezelési módok is megmaradnak.

Ez nemcsak kényelmi kérdés.

Egy épületnél a működőképesség hosszú távú követelmény.

5. Nem kényszerít arra, hogy mindent egyetlen gyártótól vásároljunk

Az okosotthon hosszabb életciklusú, mint egy átlagos elektronikai eszköz.

Egy telefont néhány év múlva lecserélünk.

Egy ház világítási, fűtési vagy árnyékolási rendszere azonban akár évtizedekig velünk maradhat.

Ezért fontos kérdés, hogy mi történik akkor, ha:

egy gyártó megszüntet egy termékcsaládot,

egy szükséges eszköz már nem kapható,

megjelenik egy jobb termék egy másik gyártótól,

új technológiával szeretnénk bővíteni,

vagy valamelyik korábbi szolgáltatás megszűnik.

Egy zárt rendszernek is lehetnek előnyei, például a kiszámítható kompatibilitás és az egységes támogatás.

Hosszú távon azonban érdemes tudni, milyen mértékű gyártói függőséget vállalunk.

A többgyártós integráció egyik előnye, hogy például a világításhoz, fűtéshez és érzékeléshez nem feltétlenül ugyanattól a cégtől kell terméket választani.

Az OOTT jelenlegi rendszerében is ez a logika jelenik meg: a szolgáltató különböző gyártók rendszereinek és már meglévő eszközöknek az integrációját hangsúlyozza.

A gyártófüggetlenség azonban nem azt jelenti, hogy szó szerint minden eszköz minden rendszerrel kompatibilis.

A tényleges integrálhatóságot mindig konkrét termék és interfész alapján kell ellenőrizni.

6. A ház hagyományosan is használható marad

Ez elsőre ellentmondásnak tűnhet, pedig az egyik legfontosabb minőségi szempont.

Egy jó okosotthonban nem kell elővenni a telefont ahhoz, hogy felkapcsoljuk a világítást.

Nem kell megnyitni egy alkalmazást ahhoz, hogy valaki melegebbre állítsa a szobát.

És a vendégnek sem kell használati útmutatót olvasnia a redőny mozgatásához.

Az automatizálásnak rá kell épülnie a természetes használatra, nem pedig lecserélnie azt.

Ideális esetben:

a falikapcsoló továbbra is működik,

a termosztát helyben állítható,

a redőny a megszokott kezelőszervvel mozgatható,

a kapunak van hagyományos vezérlése,

miközben ugyanezek a funkciók automatizmusokból is elérhetők.

Ez különösen fontos akkor, amikor több generáció használja ugyanazt az ingatlant.

Lehet, hogy az egyik családtag mindent telefonról szeretne vezérelni.

A másik inkább a hagyományos kapcsolót használja.

Egy jól kialakított rendszer mindkettőt támogatja.

Az OOTT ingatlanfejlesztői rendszerleírásában ugyanez az elv jelenik meg: a világítás hagyományos kapcsolóval, az árnyékolás nyomógombbal vagy távirányítóval, a hőmérséklet pedig termosztátról is kezelhető marad.

7. Később is bővíthető

Talán ez az egyik leginkább alulértékelt tulajdonság.

A legtöbb okosotthon nem készül el véglegesen az átadás napján.

Az élet változik.

Új klíma kerül a házba.

Elektromos autót veszünk.

Napelem vagy akkumulátoros energiatároló jelenik meg.

Kialakítunk egy öntözőrendszert.

Új helyiség épül.

Másképp kezdjük használni a dolgozószobát.

A gyerekek nagyobbak lesznek.

Egy jól felépített rendszer képes követni ezeket a változásokat.

Nem kell minden új funkciónál újrakezdeni az egész okosotthon kiépítését.

Az OOTT például saját ingatlanfejlesztői megoldását moduláris és később bővíthető rendszerként írja le, amelyhez többek között okoszár, multimédia, öntözés, medence, napelem vagy elektromosautó-töltő is hozzákapcsolható.

A bővíthetőség azonban nem kizárólag azt jelenti, hogy új eszköz hozzáadható.

Az is fontos, hogy a rendszer logikája módosítható legyen.

Egy öt év múlva megváltozott élethelyzethez új automatizmusokat kell tudni létrehozni anélkül, hogy a teljes rendszert le kellene cserélni.

Egy hétköznapi példán látszik igazán a különbség

Képzeljünk el két családi házat.

Mindkettőben van:

motoros redőny,

három klíma,

okos világítás,

termosztát,

garázskapu,

riasztó,

kamera,

és néhány mozgásérzékelő.

Papíron mindkettő okosotthon.

Az első házban

A redőnynek saját távirányítója van.

A klímákhoz külön alkalmazás tartozik.

A világítást egy másik app kezeli.

A kamerához és riasztóhoz megint más alkalmazás szükséges.

A garázskaput egy ötödik rendszerből lehet nyitni.

Ha a család elindul otthonról, mindenki maga ellenőrzi, mit kapcsolt ki.

A második házban

A rendszer érzékeli, hogy a ház üres.

Leállítja a szükségtelen világítást.

A fűtést vagy hűtést takarékos állapotba kapcsolja.

Aktiválja a megfelelő biztonsági funkciókat.

Ellenőrzi a nyílászárók állapotát.

Az árnyékolást a napsütésnek és az aktuális üzemmódnak megfelelően kezeli.

Ha valaki hazaér, az otthon visszaáll komfort módba.

Az eszközlista szinte ugyanaz.

A különbség az, hogy az első házban okoseszközök vannak, a másodikban pedig automatizálási rendszer működik.

Egy alkalmazás sem feltétlenül jelent egységes rendszert

Érdemes még egy gyakori félreértést tisztázni.

Attól, hogy több eszköz ugyanabban az alkalmazásban látható, még nem biztos, hogy valóban integrált rendszert alkotnak.

Az egységes kezelőfelület hasznos.

De az automatizálási lehetőségeket az határozza meg, hogy az egyes eszközök állapotai és funkciói mennyire használhatók közös logikában.

Egy klíma például megjelenhet ugyanabban az appban, mint az ablakérzékelő.

A kérdés az, hogy létrehozható-e közöttük az a szabály, hogy nyitott ablaknál automatikusan álljon le a hűtés.

Az integráció tehát mélyebb fogalom, mint az, hogy minden ikont ugyanazon a képernyőn látunk.

És mi a helyzet a hangvezérléssel?

Az Apple, Google vagy Alexa hangvezérlése kényelmes kezelési mód lehet.

De a hangutasítás is alapvetően parancs.

„Kapcsold le a nappali világítást.”

„Állítsd 22 fokra a termosztátot.”

„Húzd le a redőnyt.”

Ez kényelmesebb lehet a telefonos vezérlésnél, de önmagában még nem tesz egy rendszert intelligenssé.

Az igazán jó automatizálásnál sok esetben még hangutasításra sincs szükség.

A lakás már a környezetből és a korábbi eseményekből tudja, milyen állapotnak kell következnie.

Mikor elég néhány okoseszköz?

Nem mindenkinek van szüksége komplett okosotthon-rendszerre.

Ha valaki csak egy távolról kapcsolható konnektort szeretne, fölösleges hozzá központi automatizálást építeni.

Ha egy albérletben két lámpát és egy ventilátort szeretnénk időzíteni, néhány önálló eszköz tökéletesen megfelelő lehet.

Az integrált rendszer akkor kezd igazán értelmet nyerni, amikor több, egymással összefüggő terület jelenik meg:

fűtés,

hűtés,

világítás,

árnyékolás,

biztonság,

energia,

kapuk,

és más épületgépészeti funkciók.

Minél több ilyen rendszer működik egy épületben, annál értékesebb lehet a közös automatizálási logika.

Hét kérdés, amivel gyorsan ellenőrizhető egy rendszer

Ha egy okosotthon-megoldást értékelünk, érdemes a látványos bemutató helyett hét egyszerű kérdést feltenni:

1. Tudnak-e a különböző gyártók eszközei egymással együttműködni?

2. A rendszer automatikusan reagál eseményekre, vagy főként telefonos távirányításról van szó?

3. Több érzékelő és körülmény alapján lehet automatizmusokat létrehozni?

4. Mi működik tovább internetkapcsolat nélkül?

5. Lecserélhető vagy más gyártó termékével bővíthető egy-egy eszköz?

6. Megmaradnak a hagyományos kapcsolók és helyi kezelési lehetőségek?

7. Öt vagy tíz év múlva tovább bővíthető a rendszer?

Ha ezekre egyértelmű válaszokat kapunk, sokkal jobban megérthetjük a rendszer valódi képességeit, mint abból, hogy hány eszköz logója szerepel a prospektusban.

Az igazán okos otthonban egyre kevesebbet használjuk az okosotthon-appot

Első hallásra furcsán hangzik, pedig jó mérce lehet.

Amikor elkészül egy rendszer, természetes, hogy mindenki kipróbálja az alkalmazást.

Felkapcsolja a lámpákat.

Mozgatja a redőnyt.

Megnézi a hőmérsékletet.

Elindítja a klímát.

Hosszabb távon azonban a jól működő automatizálás éppen azt eredményezi, hogy ezekből egyre kevesebbet kell kézzel elvégezni.

A megfelelő világítás a megfelelő pillanatban kapcsol.

A fűtés reagál az otthon használatára.

A hűtés és az árnyékolás együtt dolgozik.

Távozáskor nem kell végignézni öt különböző alkalmazást.

Az alkalmazás természetesen megmarad arra az esetre, amikor felül akarjuk bírálni a rendszert vagy távolról szeretnénk ellenőrizni valamit.

De nem ez lesz az otthon elsődleges kezelőfelülete.

Talán éppen ez választja el legjobban az okosotthont a kütyühalmaztól: a technológia nem több figyelmet kér a lakóktól, hanem egyre kevesebbet.